REPUBLIC GROUP
Zolnai György

Zolnai György globalizációról, válságról és az átalakuló világrendről

A krízis legnehezebb évében tért haza, hogy átvezesse a Budapest Bankot a túlpartra. Visszatekintve történelmi korszakhatárnak tartja a pénzügyi válságot, amely alapvető közgazdasági törvényszerűségeket cáfolt meg. Zolnai Györggyel, a Budapest Bank leköszönő vezetőjével, a Raiffeisen jövőbeli vezérigazgatójával a gazdasági világválság következményeiről beszélgettünk.

Kríziskommunikációs szempontból nézve sikeres évtizedet zárnak a bankok?

Akármilyen sikeres is volt némelyik pénzintézet a válságkommunikációban, azért nagyon nehéz évek állnak mögöttünk. Ami a hazai helyzetet illeti, én csak a 2011 óta eltelt időszakot tudom értékelni: ekkor tértem vissza Magyarországra, és lettem a Budapest Bank vezérigazgatója, előtte viszont Lengyelországban, majd Oroszországban néztem végig a válság berobbanását.

Mennyire volt speciális a magyar helyzet?

A globális válságot mindenki másképp élte meg. 2011 júliusában idehaza a devizahitelek miatt az ország a svájci frank árfolyamát nézte. Miután felment 220 forint felé, mindenki pánikolt: mi lesz az adósokkal, képesek lesznek-e fizetni a törlesztőrészletüket. Emlékszem, az irodám előtti titkárságon néztük a tévét, hogy mit jelent be a miniszterelnök a Parlamentben. A törvény lényege az volt, ha valaki behozza a felvett hitel nyolcvan százalékát, azt teljes végtörlesztésnek kell tekinteni.



Milyen kézzelfogható következményei voltak a bankellenes hangulatkeltésnek?

Az ügyfelek egy része csak panasszal élt, ám sokan leálltak a törlesztéssel. Természetesen jelentős részük nehéz anyagi helyzetbe került, volt, aki elveszítette az állását, másoknak kezelhetetlenül nagy lett a törlesztőrészletük, de akadtak olyanok is, akik azt mondták: „a bankok a hibásak, nem fizetek”. 2011 decemberében olyan bizalmatlanság alakult ki a pénzintézetekkel szemben, hogy a sajtó arról cikkezett, a kormány lefoglalhatja a banki betéteket. A nagymamák kocsiba ültek, hogy kivigyék a család megtakarításait Bécsbe. Végül bár Simor András és Matolcsy György nem állt együtt a mikrofonok elé, tartottak egy sajtókonferenciát, hogy megnyugtassák a betéteseket és a piacokat.

Mit gondol a 2008-as válságról: elhúzódó pénzügyi krízis vagy több annál?

Történelmi korszakváltást hozott. Méreteiben csak az 1929-es válsághoz hasonlítható. Én még abban nőttem fel az 1980–1990-as években, hogy a piac képes önmagát szabályozni, a résztvevők racionálisan viselkednek, nem lehetnek önmaguk ellenségei. Aztán az amerikai másodlagos jelzálogpiac összeomlása rácáfolt erre.

Hogy fog kinézni a világgazdaság tíz év múlva?

A világ már nem tér vissza a 2008 előtti időszakhoz. Az állam sokkal határozottabban avatkozik közbe, szabályozza a piacot. Úgy vélem, hogy ezt a Budapest Bank története jól illusztrálja: ott voltam a bank székházában, amikor 1995-ben a GE Capital aláírta az adásvételi szerződést. Sokat köszönhetünk a GE-nek, olyan tudást hozott, működési fegyelmet vezetett be, amelynek köszönhetően a BB jól vészelte át a 2008-as krízist, és 2010-től növekedni tudott. Végül tizenkilenc év elteltével a GE mégis úgy döntött, kivonul és „visszaadja” a bankot az államnak.



Mivel magyarázható, hogy a devizaárfolyamok, a tőzsdék már egyre kevésbé reagálnak olyan eseményekre, mint a Brexit vagy az amerikai elnökválasztás?

Én sem erre számítottam. Főleg az utóbbi lepett meg, mert a lapokat olvasva arra jutottam, hogy Donald Trump megválasztása jóval nagyobb megrázkódtatást hoz. Ám a piacok kivárnak. A napokban az új elnök elkezdte kivezetni azokat a fékeket, amelyeket Obamáék vezettek be a pénzügyi válság után, s amelyek nehezítették a bankolást. Ettől ezek a cégek nyereségesebbek lesznek. Szintén jót tesz a gazdaságnak, ha majd utakat, vasutat építenek. Azt viszont még nem tudjuk, mennyire lesz valóban protekcionista Trump. Mert egy amerikai–kínai kereskedelmi háborúnak csak vesztese lenne.

A mostani válság politikai, társadalmi értelemben is párhuzamba állítható az 1929-essel?

Azt azért nem gondolom. Viszont nemhiába lett az amerikai közbeszéd kiemelt témája az egyenlőtlenség, hogy az elmúlt huszonöt évben a gazdasági fejlődésből a társadalomnak szinte csak a felső egy százaléka húzott hasznot. Pedig az 1950–1970-es évek konszenzusa az volt, hogy mindenki együtt emelkedik.

A regionalizáció korszakában jobban fognak élni?

Félreértés ne essék, valóban százmilliók élnek ma jobban, mint ötven évvel ezelőtt. Inkább azt mondom, hogy az 1990-es évek végére ez megtorpant a fejlett világ tömegeire nézve, ma pedig egyre kevésbé mondhatjuk, hogy a gyerekeink jobban fognak élni, mint mi. Persze a globalizációra nem az a helyes válasz, hogy akkor vissza az egész, emeljük a vámokat, gyártsunk mindent itthon, mert ez gazdasági visszaeséshez vezet. Inkább az a kérdés, hogy az adózási rendszer, az újraelosztás hogyan alakul a következő évtizedekben, és ez milyen hatásokkal jár, segíti-e a társadalmi mobilitást és a fenntartható gazdagodást.

Milyen jövőt lát a magyar gazdaság előtt?

Nagyon jót tett Magyarországnak, hogy az elmúlt harminc évben be tudott csatlakozni a jóval nagyobb, jól működő európai gazdaságba. Gondoljunk csak a német autógyárak magyar beszállítóira, a hazai középvállalatokra. Nem titok, a Budapest Banknak ők a legfontosabb vállalati partnerei. Amíg ezek az európai beszállítói láncok működnek, nagy baj nincs. Persze amit az alkalmazottak fájlalnak – hogy kevesebbet keresnek, mint nyugati társaik –, az a gazdaságnak még mindig versenyelőnyt jelent. A következő évek nagy kérdése, hogy ezt a két szempontot hogyan lehet – fokozatosan – közös nevezőre hozni.

Szerző: M. László Ferenc

25 Trend, ami nélkül nem létezhetsz 2018-ban

AI, VR, generációk, vizuális kultúra, digitális trendek. Kíváncsi vagy, hogy a technológiai változások milyen hatással vannak a fogyasztókra? Érdekel, hogy a trendekre milyen stratégia mentén és eszközökkel érdemes reagálnia egy márkának? Töltsd le trend-előrejelzésünket!

Feliratkozás