REPUBLIC GROUP

Nem kell férfias példákat követnünk!

A férfiakat máig sokszor a bennük rejlő lehetőségek, a nőket pedig a bizonyított teljesítményük alapján ítélik meg. Vajon így látják-e mindezt a női vezetőikre büszke Republic Group munkatársai is? Akik válaszoltak: Oláh Alexandra Head of Digital, Zámbó Anna Head of PR és Szilágyi Fiorella Client Service Director.

Jelen cikket a HVG Extra A Nő 2019/2. számának 13. oldala alapján közöljük.




Viszonylag nehéz a fogalmat megfogni, de szerintetek mit jelent egy szervezet életében a nemek közti egyensúly?

Oláh Alexandra: A természetes egyensúlyt az teremti meg egy szervezetben, ha a kiválasztás során mindig csak a kompetenciák döntenek, illetve az, hogy a munkavállaló mennyire illik az adott vállalati kultúrához. A diverzitás számomra inkább azt jelenti, hogy sokfélék vagyunk, nem pedig azt, hogy egy csapaton belül mekkora a nők és a férfiak aránya. Sokszor elhangzik, hogy a nők emocionálisabban, a férfiak pedig racionálisabban hoznak döntéseket, de az eddigi pályafutásomból kiindulva mindkettőt meg tudnám cáfolni. Az mindenképpen jó szerintem, ha a menedzsmentben nők és férfiak is képviseltetik magukat, már a csoportdinamika miatt is.



Az utóbbi időben minden arról szól, hogy több női vezetőre lenne szükség a politikában és a vállalatok élén egyaránt. Mennyire tudtok azonosulni a sokadik hullámos feminista törekvéssel?

Szilágyi Fiorella: Pozitívnak tartom a tendenciát, az ügyfeleinknél is látok erre jó példákat. Több olyan női vezetővel dolgozom együtt, akik nagyon inspirálóak számomra. Véleményem szerint fontos, hogy minden vezető megtalálja az egyéni vezetői stílusát, nőként pedig érdemes arra figyelni, hogy ne férfias mintákat kövessünk. Én nem terveztem tudatosan, hogy vezető leszek. Nagyjából 6 éve voltam a Republic-nál, amikor egy házon belüli változás miatt lehetőséget kaptam erre. Örülök, hogy így alakult, mert mindig is erős volt bennem a felelősségtudat, a vezetői szerep pedig nekem elsősorban felelősséget jelent.

Zámbó Anna: Szükség van olyan kezdeményezésekre, amelyek a nők hosszú távú, akár vezetői karrierlehetőségeit is segítik, ám bizonyos esetekben a nők már az alapkiindulással megkülönböztetik magukat a férfiaktól, miközben az egyenlőségért küzdenek. A feminista törekvésekkel egy női vezetőket bemutató lista éppen hogy szembe megy. A legtöbb ember nem feltétlenül vágyik vezetői létre, és ezzel nincs semmi baj. Ez a munkakör teljesen más működést igényel, ami sok önfeláldozással jár. Én már például csukott szemmel zárom be az irodát.



Női vezetőként nap mint nap milyen nehézségekkel szembesültök? Vagy adott esetben előnyökkel?

Szilágyi Fiorella: Szerencsés iparágban dolgozunk, ahol a nők és a női vezetők is felülreprezentáltak. Ennek ellenére előfordul, hogy egy-egy helyzetben több időbe telik nőként érvényesülni. Erről eszembe jut egy gondolat, amit mostanában hallottam, hogy a férfiakat általában a bennük rejlő lehetőségek, a nőket pedig a bizonyított teljesítményük alapján ítélik meg. Szerintem ez is egyfajta sztereotípia, amiben ugyan van igazság, de a jó példáknak köszönhetően már változóban van.



Ma Magyarországon hol van szakmai, szervezeti szinten az üvegplafon egy nő számára?

Zámbó Anna: A határ ideális esetben éppen ott van, ahol szakmailag felkészülten és boldogan tudunk működni. Egyre inkább afelé megyünk, hogy mindenkinek a saját céljai és a lemondásra való hajlandósága szab határt. Emellett ez akármennyire nem gendersemleges, ne felejtsük el azt a tényt sem, hogy a nők többsége anya is szeretne lenni. Számos olyan pozíció van, amellyel összeegyeztethetetlen az, hogy a vezető hirtelen kilépjen azért, mert elmegy szülni, és egy-két év után térjen vissza. Egyszerűen van, hogy választani kell.

Szilágyi Fiorella: Úgy látom, általánosságban sem a nők, sem pedig a férfiak számára nem létezik üvegplafon. Ez inkább az adott szakmától és szervezettől függ, de főként az egyéni ambícióktól. Szerintem a karriercéljainkat magunknak jelöljük ki, viszont nem gondolom, hogy a férfiak könnyebb helyzetben lennének, hiszen rájuk is rengeteg társadalmi elvárás nehezedik.


Forrás: HVG Nő 2019/2., 13. oldal

25 Trend, ami nélkül nem létezhetsz 2018-ban

AI, VR, generációk, vizuális kultúra, digitális trendek. Kíváncsi vagy, hogy a technológiai változások milyen hatással vannak a fogyasztókra? Érdekel, hogy a trendekre milyen stratégia mentén és eszközökkel érdemes reagálnia egy márkának? Töltsd le trend-előrejelzésünket!

Feliratkozás