Report Podcast

Euronics

Közös munkánk során egy egyedülálló kreatív koncepció alapján készítettük el az Euronics új image és promóciós szpotjait. A cél az áruházlánc válogatott termékkínálatának és szakértői csapatának bemutatása volt, illetve kiemelt figyelmet kapott az Euronics webshopjának népszerűsítése is. „A TV kreatív tender során a kampánycélok teljesülése mellett fontos döntési szempont volt egy üzenetében és hangvételében egyedi, csak az Euronics márkához köthető kreatív koncepció megvalósítása. Olyan filmet szerettünk volna készíteni, amely nemcsak általánosságban tűnik ki a reklámblokkból, de amelyet akár márkanév megjelenítése nélkül is egyből hozzánk kötnek a vásárlók” – nyilatkozta Hunyady Beatrix, az Euronics marketingigazgatója.

Souldrops

“Tudtuk, hogy úgy kell kinéznie, hogy leugorjon a polcról.” Mivel nem állt rendelkezésünkre hatalmas médiabüdzsé, így a fogyasztókat a polcoknál kellett megnyernünk, ehhez pedig egy olyan termékcsomagolásra volt szükségünk, ami eladja magát. Így született meg a gondolat, hogy legyen ez egy szép mosószer, és ezért határozta meg a teljes arculatot, majd a kampányt is a letisztult design és az esztétikum.